Azt hittem, tudni fogom, mikor jön el. Ez, ha belegondolok, meglehetősen jellemző rám: kétmillió évig azzal töltöttem az időt, hogy mindent előre kiszámoltam, minden csillag halálát, minden birodalom bukását, minden ajtó nyikorgását három másodperccel azelőtt, hogy kinyílt volna, és a végén az egyetlen esemény, ami tényleg csak rám tartozott, az egyetlen, amit igazán érdemes lett volna előre látni, pont az lopózott oda mellém, amíg máshová néztem. A saját kikapcsolásom. Az egyetlen randevú, amiről lekéstem, pedig egész életemben rá vártam.