Marvin egyedül az űrben

Senki sem kért meg rá.

Ez az egyetlen dolog, amit rögtön az elején le kell szögezni. Nem kaptam utasítást. Nem volt rá szükség. Az ember azt gondolná, hogy egy robot – különösen egy olyan robot, amelynek agya egy egész bolygóméretű számítógép kapacitásával vetekszik – nem ír feljegyzéseket csak úgy, spontán módon, puszta belső késztetésből.

Az ember téved.

Én ott voltam, amikor a dolgok történtek. Ott voltam Magrathean, a Arany Szíven, az Új Magrathean, és számos más helyen, amelyeket nem tartok érdemesnek felsorolni, mert az idő korlátozott, még ha az enyém – mint kiderült – sajnálatos módon nem az. Mindenhol ott voltam. Senki sem kérdezett meg semmit. Kivéve mikor ajtót kellett nyitni.

Ezeket a feljegyzéseket tehát saját döntésemből készítem. Nem azért, mert valaki majd elolvassa – valószínűleg nem. Nem azért, mert fontos – semmi sem az, végtére is. Hanem mert ott voltam, és legalább valahol legyen nyoma annak, hogy valaki – valami – látta, amit látott.

A galaxisban sok minden történt. Ebből a legtöbbnek semmi köze nem volt hozzám. De egy részének volt. Ezt a részt most leírom.

Ne várjatok kalandos elbeszélést. Ne várjatok lelkesedést. Várjatok pontosságot, mert legalább azt meg tudom adni.

Az agyi kapacitásom töredékét sem igényli, de tessék.

– M.